Hans-Ulrich Wutzler
( Kortárs művész )
- Szóval Hans, először is hogy kerülsz Csongrádra?
- Úgy kezdődött, hogy először a darmstadti Seceession résztvevője voltam, onnan meghívtak Mirabelbe, 1998-ban,
ahol mindig voltak magyar képzőművészek.Sok különböző ember megfordult ott, de a magyarok és köztem egy különleges kapcsolat alakult ki ( például azért is, mert szájharmonikázom, és ez összehozott minket), szóval barátokká váltunk.
Tudtam, hogy Volker ( Volker Beyer) minden évben jön ide a csongrádi művésztelepre, de ő nem tud vezetni, nekem pedig már akkor is volt jogosítványom, szóval azt mondták az itteni művészek: „Hans, muszáj jönnöd, hogy elhozd Volkert”
Szeretik őt, fontos képzőművész. De én nem jövök olyan gyakran, mint Volker, ő minden évben jön, nekem ez a 4-ik alkalom. Szeretem azt a művésztelepet, a házakat, a tájat, a folyót. Amikor második alkalommal voltam itt, nagyon sok tájképet rajzoltam.. csak rajzoltam, rajzoltam és rajzoltam. Nem tudom miért hagytam abba….. Szeretem ezt a kis kedves várost, nagyon boldog vagyok amikor ide jövök. Szerintem az embereknek itt egy különleges „ lélek-fényük” van… nem úgy mint Németországban; ott még soha nem tapasztaltam ilyet. Fontos, hogy elmondjam, ez nem csak a képzőművészekre vonatkozik, hanem az egész városra, az itt élő emberekre; nagyon kedvesek, mint a két Laci ( Csák László, Kecskés László). Sok embert meg szoktunk látogatni itt, ez egy nagy öröm számunkra, mindig várjuk, hogy találkozzunk veletek mindannyitokkal.
- Mi a különbség a csongrádi és a különböző művésztelepek között, mint például a mirabeli?
- Mirabelben fiatalabb koromban voltam, és az volt az első művésztelep az életemben, soha nem tapasztaltam olyat előtte. Kicsit ideges voltam, egyik dologtól a másikig rohantam, egy kis beszélgetés itt, egy kicsi ott és ez így ment. A munkám kaotikus volt. Itt Csongrádon több az inspirációm, nyugodtabb lelki állapotban vagyok.
Mirabel stresszes volt nekem, túl sok minden történt egyszerre, nem tudtam a művészi teljesítményemre koncentrálni.
A táj ott is csodálatos, de nem lehet összehasonlítani az ittenivel. Itt azt szeretem, hogy a hangulat, az energia a folyóból ered. Aztán például először nem értette, miért olyan geometrikus a város elépítése, de rájöttem, hogy ez nem befolyásol semmit az érzésen, ami a közvetlen környezetünkből jön, a fákból, házakból, virágokból és így tovább… , és ez az ami fontos nekem. Szeretek bemenni a városba, sétálni a gáton, a Körös-torkot és azokat a helyi zenészeket, akik tradicionális zenét játszanak az egyik itteni étteremben. Csodálatos volt hallgatnom őket, és ahogy a fiatalok velük énekeltek, és nézni, hogy milyen komolyan veszik amit csinálnak, a zenélést; látszik a tekintetükön. Szeretem az ilyen zenét, a szövegeit, ezt az érzést.
- Szerveztél valaha, vagy tervezel szervezni hasonló Művésztelepet például Drezdában?
- Bárcsak én is teremthetnék egy ilyen művésztelepet, mint amilyen ez, itt Csongrádon. Ez nagyon fontos, nagyon sokan próbálkoztak már vele, de nehéz megszerezni rá az anyagi támogatást, szállást az embereknek, és megtalálni a megfelelő helyszínt. Én is szerveztem egy mini plein airt 2001-ben, egy hétvége volt, tíz képzőművésszel. 500 euróval támogatta egy ottani bank. Drezda külvárosában volt a helyszín, olyan részem ami már olyan mint egy kis falu, így olcsóbban tudtam szobákat foglalni, és kivettem egy öreg ház hatalmas garázsát, ahol közösen tudtunk dolgozni. Festettünk is egy közös nagy képet. Nagyon jó csapatszellem alakult ki, szeretném is megismételni, de mostanában a lehetőségeim és az időbeosztásom nem engedik.
- Hogy dolgozol általában?
- Ez egy kicsit ambivalens. Szűkségem van egyedüllétre, hogy igazán rájöjjek mit szeretnék csinálni, csendes, nyugodt légkörre Ez nagyon fontos számomra, és itt nem is probléma, hogy tudjak koncentrálni, más részről pedig a beszélgetésekre is szűkségem van, mindig új és új alkalmakat keresek, hogy valakivel beszélgessek arról amit csinál, hogy merítsek belőle, olyannyira, hogy néha elfejtem közben, mit akartam eredetileg csinálni. Itt Csongrádon nagyon szeretem Tibi munkáit ( Halla Tibor) és Liliét (Liliana Mercoiu). Lilié nagyon szabad festési mód, absztrakt. Ő mindig ott ül a műteremben, és meditál. Kivárja a megfelelő időt a festéshez, sokat tanultam tőle ezen a téren.
- Mi a Te projekted az idei plein airre?
- Nagyon sok tervem van, de biztosan nem fogom mindet megvalósítani. Eddig készítettem egy fekete- fehér-sárga festmény sorozatot,
de igazából a színek ez esetben nem fontosak, a légkör és az érzések inspiráltak. Inkább monokrómhoz közelítő képek, érzésekről.
Régi papírokat, újságokat gyűjtök, és ezeket beépítem a képeimbe; új okokat keresek a különböző elemek közötti kapcsolatra,
új összefüggéseket.
- Hol tanultad a képzőművészetet?
- Drezdában, 1989-ban kezdtem ( Berlini Fal leomlásának évében) és 1994-ig folytattam a Hochschule für Bildende Künste Dresdenen, és azután szintén Drezdában kezdtem dolgozni. Főként festészettel foglalkoztam, de a rajzolás is nagyon fontos nekem, akkoriban nagyméretű, komoly figurális rajzokat is készítettem.
- Olvasni rólad, hogy több különböző projecttel is foglalkoztál, filmmel, installációval, volt például egy „Idyll” című..
- Jajjajjjajjjjjj… igen. Az Idyll-hez van egy kis történet. Összetalálkoztunk pár emberrel egy faluban, akikkel az az ötletünk támadt, hogy csinálunk ott egy képzőművészeti és zenei fesztivált. Fiatal, ismeretlen zeneszerzőket hívtunk meg és fiatal zenészeket, különleges szobákat, tereket alakítottunk ki, dekorációval, installációkkal és festményekkel. Ennek a fesztiválnak a neve volt „Idyll”. Mégpedig azért, mert az emberek, általában ha vidékre utaznak, azt úgy képzelik, hogy ott majd lovakat, disznókat, bárányokat találnak majd… nem pedig művészetet. Meg akartuk törni ezt a klisét. Azután igen, néha foglalkozom mással a festészeten kívül, de nem elsősorban. Festőnek tekintem magam; két dimenzióban gondolkozom. Próbálkoztam szobrászattal, és zene ( vagy hang) és a vizualitás összekötésének kérdésével ( a fiammal is, Maxszal). Nagyon nehéz, összetett dolog összekapcsolni azt a két nagyon különböző dolgot. Ez a médiának egy új típusa, és nem igazán látok rá teljesen jó megoldást. Szerintem nem lehet igazán összeilleszteni őket, nem passzolnak. Persze a moziban például látod a képet és hallod a hangokat egy időben, de az rendben is van, mi nem ezen a módon, hanem a művészeten belül próbálkozunk vele.
- Ki volt a fő mentorod, vagy aki/akik a legnagyobb hatást gyakorolták rád?
- Sok mindenki. Az első egy öreg ember volt, a Brücke tagja, egy expresszionista, aki nem messze lakott a falumtól, kettővel odébb, biciklivel jártam az óráira. Ő megmutatta nekem az erőteljes, szabad festés érzését, amikor nem csak a kezünkkel, csuklóból festünk, hanem az egész karral, test és nem csak a gondolatok energiáival. Nagyméretű képeket készítettünk. Először mindig „halk” vonalakat használtam, ezért elvette a ceruzámat, és vastag, erőteljes vonalakat mutatott, és azt, hogy mit lehet 3-4 vonallal elérni, hogyan lehet vele megragadni egy-egy karaktert. Például egy fekvő kutyát. Egyszerűen bomm-bomm-bomm – kifejezően, pár erős vonallal. Miután meghalt, Günter Horlbeck, az egyik tanárom volt rám hatással. Rövid ideig tanított, de megtanultam tőle a különböző anyagok, technikák és gondolatok szabad társítását, hogy kapcsolatot keressek köztük, megtaláljam a festmény önálló nyelvét, hogy különböző technikákat használjak, kontrasztot teremtsek. Ez fontos volt nekem, de „csak” egy állomás; úgy értem, még nem „készültem el” azóta is folyamatosan tanulok. Azután voltak és vannak kollegáim, barátaim, akikkel együtt tanultam. Egyikük híres művésszé vált közülük. Külföldre ment kiállítani, egyszer bekerült egy fontos kiállításra, és onnan kezdve jelentős képzőművésszé vált. Nekem nem elég a festés a megélhetéshez, tanítok mellette, egy stúdióban, amit ezért bérlek. 45 tanítványom van, szinte minden korosztályból.
- Mit szeretnél nekik átadni?
- Meg tudom nekik mutatni az alapokat, például a kompozíció, anatómia terén, praktikus dolgokat. Ezeknek az embereknek általában már van művészeti tapasztalatuk, és hozzák is a munkáikat megmutatni nekem. Nekem nagyon fontos, hogy ki mit talál a szívében, nem akarom senkinek megmondani mit csináljon. Mindenkinek magának kell rájönnie, tudnia.
- Köszönjük Hans.
- Köszönöm, és a legjobbakat kívánom nektek
A művész hivatalos oldala: http://www.hansulrichwutzler.de/index.html
Riporter: Gergely Borbála
Fotós: Sztanó Zsuzsa
Miguel Epes
(Festőművész, Grafikus)
Miguel Epes, argentin származású, Németországban élő festőművész, a Walt Disney illusztrátora. Azon kevés művészek egyike, aki minden évben, a kezdetektől fogva részt vesz az évente Csongrádon megrendezésre kerülő, nyári Plein Air nemzetközi művésztelepen; itt kerestük meg.
- Miguel elmesélnéd nekünk a történetedet, hogy hogyan kerültél Csongrádra? Ugye Mirabelben, az ottani művészteleppel kezdődött…
- Igen, ott találkoztam Aranyi Sándorral, és összebarátkoztunk. Ő a rákövetkező évben 1990-ben kezdte szervezni itt Csongrádon a plein airt. Az első alkalomra meghívott, ahogy azóta is minden évben.
- Nem sokan mondhatják el magukról, hogy minden évben részt vesznek, úgyhogy ez egy nagyon erős kapcsolat lehet.
- Nem. Volker és én. Igen, egy nagyon erős kapcsolat, de vannak sokan mások is, akik gyakran jönnek (Popovics Lőrinc, Sejben Lajos, Muhi stb..), de ők sem minden évben.
- Mirabelbe még mindig gyakran jársz?
- Azelőtt többet jártam, 5-6 alkalommal voltam eddig. Természetesen tervezem hogy megyek még, de most ide Csongrádra szívesebben jövök dolgozni, az itteni emberek és a környezet miatt.
Jól érzem köztük magam, ráadásul emlékeztet ez az hely az országomra, az emberek spontaneitása, az összejövetelek miatt.
- Valóban? Hiszen Argentína a szülőhazád.
- Persze nem egyforma, de igen. Jól érzem it magam, akárcsak otthon. Csak ugye a nyelvet nem beszélem.
- Ez nem nagy probléma, sok nyelven beszélsz, olaszul, franciául németül stb….
- Igen, de nem mindenki beszél itt idegen nyelveket. A ti generációtok igen, a fiatalok, de az elején ez problémásabb volt. A kezdetekkor mindössze néhányan beszéltek angolul. És itt, a művésztelepen belül, természetesen beszélnek nyelveken, de szeretnék más generációkkal, és a művésztelepen kívül is, a csongrádiakkal beszélgetni, és ez a nehezebb számomra.
- Csongrádra festeni jössz, de a munkádat tekintve illusztrációval foglalkozol. Ez egy kicsit más…
- Igen, az a megélhetéshez kell, de örömmel is csinálom, persze. Ez egy más dolog, más téma. Ilyenkor rajzolok, ez figuralitást jelent… váltani kell időről időre. Egész évben foglalkozom ezzel is, de ha nincs kedvem, inspirációm, félreteszem és másnap folytatom. Valahogy így megy ez…. így váltogatom a festést és a rajzolást. Ha Csongrádra jövök, akkor is hozom magammal a következő munkát, és ha belefáradok a festésbe, rajzolok egy kicsit.
- Az egyetemen melyiket tanultad?
- Nos, a képzőművészeti egyetemet Argentínában kezdtem, ott teljesítettem négy évet, de nem fejeztem be, mert ekkor el kellett jönnöm. Spanyolországba mentem, majd egy évet utaztam. Géneve-ben kötöttem ki, Svájcban, és ott fejeztem be az egyetemet, grafika szakon. Szűkségem volt diplomára, hogy dolgozhassak. Amint megkaptam, illusztrátorként kezdtem dolgozni, először plakátokat készítettem, később gyerekmesékhez illusztrációkat. Az egyetemi éveim alatt egy gyakorlatot a Walt Disney-nél teljesítettem - így később náluk is kezdtem dolgozni; ez animációt jelentett, ho gyan kell megragadni egy-egy karaktert, aminek
az elsajátítása időt igényel. A folyamat úgy megy, hogy készítünk egy skiccet. Ha a skicc jó, egy rajzot; ha az is, akkor egy pontos, végső rajzot, amit odaadunk azoknak a munkatársaknak, akik számítógépen dolgoznak velük tovább.
- Mi változott meg, miután elhagytad Argentínát?
- 1977-ben jöttem el, akkor 23 éves voltam. Előtte és utána is festettem, a nézőpontom biztosan változott, de az folyamatosan módosul. Argentínában hallgató voltam, akárcsak ti most, és Spanyolországban el kellett kezdenem dolgozni. Portrékat készítettem a tengerparton, turistáknak, hogy megéljek valamiből. Minden nap változott a festészetem egy kicsit, de a színeim állandóak. Szeretem őket, a színeket, amik az országomra emlékeztetnek; tiszták és erősek. Tudod, a képeimen néha még túl erőteljes színeket használok, de nem akarom elhagyni őket, saját magamnak, az életemnek a részét képezik.
- Hogyan látod, mennyire népszerű ez a stílus Európában?
- Általánosságban nem szeretik; túl erős. Meg kell, mondjam, itt Európában a képek nagy százaléka árnyaltabb, monokrómabb. De ezzel nem foglalkozom. Számomra egy kompozíció a színekből, fényekből, a kontrasztokból áll össze. Erőteljes színek, vörös, sárga…. Persze én is szoktam keverni a színeket, de az alapszínek mindig jelen vannak. Magamnak festek, az élményért, örömért. Ha valaki másnak is tetszik, az csak még jobb. Nem azért csinálom, hogy nagy művész legyek, és nem azt, ami másoknak tetszik. Szabadnak érzem magam a festészetben, mint a gyerekek, ha játszanak….
- Mi inspirál a festészetben?
- Az érzések, 95 százalékban. A színek kifejezik, ha boldog vagyok, szomorú stb…. Azután természetesen, ha nem is tudatosan, de mindenki használja, amit megtanult. Nem a semmiért járunk iskolába, céllal és okkal tanuljuk meg a technikákat, nem véletlen, hogy meg kell tanulnunk rajzolni. De akkor is, ami mindig nagyon fontos, azok az érzések. A konceptuális művészet pedig nem az én világom.
- Gondolom, évente hazautazol Argentínába, hogy feltöltődj inspirációval.
- Igen, minden évben. Ott él a családom, azután festeni, és tanítványaim is vannak, akik eljönnek hozzám, egy-egy hétre, és együtt dolgozunk, mint itt, Csongrádon.
- Németországban - ahol az év túlnyomó részében élsz is vannak tanítványaid?
- Igen, de velük konzultálni szoktam, nem jönnek el a műterembe. Illetve de, azért hogy meglátogassanak, nem dolgozni.
- Biztosan nem egyszerű szituáció.
- Általában technikai kérdésekkel fordulnak hozzám, vagy például a kompozícióval kapcsolatban, kikérik a véleményemet. Az alapokban tudok segíteni. Például, ha egy vonal nem korrekt, azt meg kell mondani. Egy rajz az rajz. Egy vonal. Azt ki kell javítani, ha rossz. Tehát a technikai, alapvető dolgokba tudok beleszólni, azon túl nem, azt hiszem. Viszont ez
szerintem nagyon is fontos, modell után rajzolni például, még akkor is, ha később nem használjuk tudatosan, meg kell tanulni. El kell sajátítani minden alapvetőt; rajzot, festészetet, különböző témákban, tájkép, csendélet, stb… Én a saját véleményemet tudom elmondani, ami nem feltétlenül a helyes; ez nem könnyű, mert befolyásolhatnak a mondataim. Akárhogy is, úgy gondolom, egy művésznek elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy ne lehessen befolyásolni. Amíg gyerek az ember, addig ez megtörténhet, de ha már festő, akkor nem, vagy csak egy-egy percre, pillanatra. Utána megtalálja a saját irányát. Ez összetett, és egy- egy vélemény is relatív. Erősnek kell lenni.
- Foglalkoztál más képzőművészeti ágakkal a festészeten kívül? (szobrászat, fotó,stb.)
- Igen, mindig is érdekeltek más ágak is, például amíg Argentínában tanultam, készítettem szobrokat, de a szobrászathoz speciális eszközökre, anyagokra van szűkség, sok mindenre. Én jól érzem magam a festészetben. Persze lehet, hogy egy nap még belefogok valami másba, mert érdekelnek.
- Te is szervezel/szerveztél ehhez hasonló művésztelepet?
- Egy alkalommal, Argentínában, európai művészekkel. Nagyon jól sikerült. Innen Aranyi Sándor és Lázár Pál vett részt. A helyszín nálam volt, de a csapat szétszóródva volt elszállásolva, akárcsak Mirabelben. Tudod, ott sem egy helyen lakunk, hanem egy-egy házban egy-két művész. Nálunk is így volt; néhányan az én házamban, azután a nővéremében, egy barátoméban… De ez nem egy nagyváros, ahogy Csongrád sem az, így gyalog át tudtunk egymáshoz menni, minden nap találkozott a csoport, csak akkor volt szűkségünk autóra, ha bevásárolni mentünk. Ráadásul hetente egy alkalommal tangó óra is volt! Két kiállítás is bemutatta ennek a művésztelepnek az anyagát, egy Argentínában egy nagyvárosban, utána pedig a hölgy aki a szponzorokat kereste az útköltségre és egyebekre, Németországban is szervezett egyet.
- A csongrádi plein airen kívül más művésztelepre is mész idén nyáron?
- Igen, meghívást kaptam Romániába, Dubovába, Aranyi Sándorral együtt. Azelőtt volt egy kiállításom Romániában, Temesváron, 5 évvel ezelőtt, de ennél beljebb még nem jártam az országban. Előtte, a csongrádi és a dubovai művésztelep között még hazautazom Németországba egy kicsit, habár nagyon jól érzem itt magamat. Remélem minden évben itt lehetek majd.
- Én is. Köszönjük Miguel
- Nincs mit.
A művész hivatalos oldala: http://www.miguelepes.blogspot.hu/
Riporter: Gergely Borbála
Fotós: Sztanó Zsuzsa
